bemutatkozás

Impresszum Fórumok TEMP bemutatkozás

43 hozzászólás mutatása
Hozzászólások44
  • Szerző
    Bejegyzés
    • #10747 Huber Eva

      Huber Eva
      Felhasználó

      Huber Éva vagyok, Szegedről.
      Örülök, hogy megtaláltam ezt a Fórumot. Sajnos én is megjártam a “hadak útját”, 10 évvel ezelőtt volt a jobb mellemben daganat, amit “csak” csonkolni kellett, Volt kemó, sugár, kopaszság, minden ami ezzel jár. A kemót nagyon jól birtam, mert nagyon sok mindent használtam, homoktövis, cékla-répa-alma lé, mindenféle vitamin, rendeteg zőldség és gyümölcs. Tehát teljesen egészségesen éltem, azt hittem enyém a világ! 10 év után ugyan abban a hónapban kiújult most a bal mellemben a daganat. /még jó, hogy csak kettő van/.Óriási kétségbe esés után jött a műtét, 5 héttel ezelőtt levették a mellemet, és kivettek egy halom nyirokcsomót. Most kinlódok, ésmegingott a hitem az 5 év tünetmentesség és gyógyulási folyamatokban. Javasoltak 4-6 kemót, hogy elkerülhető legyen az újabb kiújulás. Ezt én most visszautasitottam, hiszen egyszer becsületesen végigcsináltam. Most alternativ kezelésekkel próbálunk tovább lépni. Igaz, hogy 70 évesen már nem a külsőségek számitanak, mégis sirva fakadok, ha tükörbr nézek, úgy össze van kaszabolva az egész mellkasom. Családom és a sebész is agitál, hogy csináltassam meg a helyreállitó műtétet, de félek a fájdalomtól, és azt hiszem az én koromban már nem ez a fontos. A maradék időben szeretnék a lehetőségekhez képest boldogan élni, utazni, és megengedni magamnak mindent, amire csak vágyom. Jó lenne valami csopothoz csatlakozni, akikkel lehetne beszélgetni, kiréndulni, és hasznosan eltölteni a maradék időt.
      Hát ezért irtam nektek, hátha összejön valami.
      Mindenkinek üdvözlet: Éva

    • #10903 admin
      bio data admin
      admin
      admin
      Adminisztrátor

      Szia Éva!
      Én is örülök, hogy idetaláltál! Sajnálom, hogy még egyszer keresztül kellett menned a műtéten, de talán egy-két “biztonsági” kemo nem ártott volna. Nekem mindkettőt el kellett távolítani, így már mellrákom nem lesz, de az esetleges elsodródott rossz sejtek miatt még műtét után kaptam 2 kemot. Négyet javasoltak, de előtte is kaptam már, így kiegyeztünk kettőben. :) A helyreállító műtéttel kapcsolatban csak annyit jegyeznék meg, hogy ez egyedül a Te döntésed, hogy akarod vagy sem! Kapacitálni könnyű, de a fájdalom a tied az esetleges szövődményekkel együtt. Én második éve hordok protézist, a hétköznapokban nem zavar. Csak magam miatt kezdtem el a rekonstrukciós műtét sorozatot, sem a családom, sem az orvosom nem szólt bele a döntésembe, csak elfogadták. (alig múltam 50, ezért vágtam bele) Mire a sebed begyógyul és kicsit megnyugszol, jobban el tudod dönteni, hogy akarsz-e további műtétet vagy sem. Üdvözlettel: Gizus

    • #10904 andrea

      andrea
      Adminisztrátor

      Kedves Éva!
      én is örülök Neked!! a nehezén túl vagy… sztem szuperül csinálod, tedd meg azt, amit korábban nem, élvezd az életet :) Gizussal tökéletesen egyetértek :)
      remélem fogsz tudni beszélgetni itt a fórumon olyan érintettel is, aki többet tud mondani a helyreállító műtétről. és tényleg magadra hallgass, azt csináld, amit te jónak tartasz, amit te szeretnél!

    • #10905 admin
      bio data admin
      admin
      admin
      Adminisztrátor

      Kedves Éva! Üdvözöllek! Jó helyre jöttél! Én 60 éves leszek mindjárt 4 mellműtéten többszörös kemon és sugáron túl! 18 éve kezdtem! Nálunk ez családi öröklődés sajnos! Én elfogadtam a kemot és itt vagyok! Meg volt a helyre állító műtétem is 3 is .nekem a jobb mellemet 2x műtötték harmadszorra levették 4,5 év tünetmentesség után elkezdték a helyreállítást amikor a meglévőben éreztem valamit na nekem lett igazam újabb műtét,sugár,kemo és 2 év csúszás után folyt.köv a helyreállítás! nem fájt hátizom előre forgatás volt,majd mindkettőbe implantátum behelyezése TB alapon!
      Most itt vagyok kis bögyösen,de egyedül élek a családom unokákkal 50 km-re laknak ami nagy szívfájdalmam és a 81 éves Anyámat gondozom akit 55 évesen műtöttek szintén mellrákkal csak ő nem kapott kemot,de előtte 49 évesen agyvérzése volt! Azóta meg annyi féle műtétje,hogy nem is untatlak vele,de él és meg van! igaz most kórházban magas lázzal most vizsgálgatják! Hát röviden ennyi! Ne légy elkeseredve,de szerintem a segítséget nem szabad elutasítani,de ez a te döntésed! Puszi Kata

    • #10912 admin
      bio data admin
      admin
      admin
      Adminisztrátor

      Szia Andikám!

      Annyi idős vagy mint a Lányom! Nem itt lenne a helyed igazából,de ha már így alakult akkor harcoljunk együtt!! Kívánok sok erőt,kitartást! Sikerülni fog Én is 42 évesen kezdtem és itt vagyok most vagyok 60 éves!
      Puszi Kata

    • #10913 Andi.kj

      Andi.kj
      Felhasználó

      :-) Köszönöm Anyácska! Az egyik jó az életemben, az hogy megismerhettelek. Kicserélem a képemet….. :-)

    • #10914 admin
      bio data admin
      admin
      admin
      Adminisztrátor

      El írtam 18 éve kezdtem a canossa járást!! :woohoo: Ügyetlen vagyok még elnézést!

    • #10906 Szoszi81

      Szoszi81
      Felhasználó

      Sziasztok !

      2012-ben csatlakoztam a klubbhoz :( 14 hetes terhes voltam amikor tapintottam egy bekeményedett területet a bal mellem belső felső negyedében. Ultrahang után rögtön megszúrták…és sajna elkezdődött a rémálom :( Carcinoma ductale invasivum mammae….kétségbeesett rohanás egyik orvostól a másikig…találgatások mit is kellene tenni….két hetes rohangálás találgatás végeredménye abortusz lett, majd műtét, kemó és sugár…a végleges szövettan is rosszindulatú daganatot irt le 20% progeszteron és 10 % ösztrogén érzékenységgel….jelenleg a hormonterápiánál tartok, Zitazónium, zoladex…..rettenetesen utálom!! Hőhullámok, idegi és lelki labilitás, libidó nulla, fizikai és szellemi teljesítő képesség jelentős csökkenése…jelenleg 33 éves vagyok….a férjemmel babát szeretnénk….szivem szerint már abbahagynám ezt a kezelést…Azt szeretném tudni ki, hogyan viseli ezt a kezelést ( gondolom mindenki ezt kapja öt évig, mert ez a protokoll )mit lehet tenni hogy az ember egy kicsit jól érezze magát a bőrében…van-e aki nem csinálta végig, vagy ha igen mi történt az öt év után? Esetleg aki el sem kezdte? Minden tanácsot, hozzászólást szívesen fogadok! Köszönöm!

    • #12163 andrea

      andrea
      Adminisztrátor

      szia Szöszi!
      írtam a kemoagynál is… ez a legutálatosabb része ennek az egésznek. totál megértelek! nekem csak a tudatosság segít. elfogadás. és a szar is le van szarva életfilozófia… kell még ilyen bölcsesség? :D

    • #12164 Zsuzsi

      Zsuzsi
      Felhasználó

      Szia Szöszi !
      Sajnálom, hogy ide keveredtél a lenyanyásítottak csapatába. Majd csak letelik az a nyüves 5 év. Olyan fiatal vagy, felébred még az a befagyasztott libidó ( Andrea megígérte :P ) ….és ha lehet akkor jöhet az a várva várt baba. Most mondjam azt, hogy türelem?… hát az piszkosul elfogyott már tudom….de nincs mit tenni mint előre menni. ( na a végén még költő is leszek :P ) Egy valami segít egy kicsit, ha tudsz magadon nevetni, mert annyira szar ez, hogy kínunkban már csak röhögni tudunk. Azért csak nyugodtan panaszkodj, itt megértő fülekre találsz, s néha olyan jól esik kinyavajogni magunkat.
      Próbálj meg sokat mozogni, kellemesen elfáradni és találni olyan dolgokat amik örömet okoznak. Néha szabad sírni, kisajnálni magad de aztán tessék nevetni az gyógyít :)

    • #12177 andibandi76
      2015. januárjában szembesültem vele, hogy gáz van. Mikromeszesedések miatt 6 éve figyeltek, évente kontroll. 2014.januárban még nem volt baj, 2015. januárra már lett. Hogy mitől? Sose tudom meg. Az biztos viszont, hogy nagyon nagyon időben lett elcsípve a dög! Hála'! Így márciusban műtét, utána rengeteg várakozás a szövettani eredményre! És a végkifejelt: megúsztam a kemot, a sugarat! Nyirokcsomóban nem volt semmi, így csupán a szuper hormonkezelést kapom!
      andibandi76
      andibandi76
      Felhasználó

      Szia,

      én még csak egy hónapja lettem lenyanyásítva :)
      (Köszi Zsuzsi a fogalmat :)
      Amit én érzek, néha a semmiből előtörő hőhullám és ugyanilyen hirtelenséggel feltörő idegroham és hiszti….és még csak egy hónapja tart…de ez kemény.
      még 4 év 11 hónap…..addig sztem kitesz a családom a kertbe…….

    • #12181 Pulisz

      Pulisz
      Felhasználó

      Andibandi, nem hangzik jól ez a hőhullámos történet. 3 hét múlva el kell kezdenem nekem is a Zita szedését a Zoladex mellé…. Aggódom :sick:

      Holnap gondoljatok rám lécci, megyek Pet ct-re. Kiderül, hogy rendben vannak -e a dolgok (persze csak pár nap múlva lesz eredmény). Ha minden OK, csak októberben kell mennem kontrollra legközelebb. Addig semmi szurkálás, bántás, és hasonlók :P . El sem hiszem :-). Bár még a sugáron túl kell lenni, de azt már szerintem könnyebben veszem majd.

    • #12178 Szoszi81

      Szoszi81
      Felhasználó

      Szia Zsuzsi!

      Köszi a biztató szavakat! Nagyon kedves vagy! :) Hát igen…pontosan ahogy mondod néha jól esik nyavajogni :( Itt és a családunk által talál meghallgatásra a panaszkodásunk ;) Aki erre van szakosodva az a fülebotját sem mozdítja :( Alapjában nagyjából teljes az életem….van munkám, ráérek kirándulni, szépitkezni amit épp akarok és meg is teszem ;)….a legjobb szuper megértő türelmes férj! Szerencsétlenül, döglött libidóval is én vagyok az a nő aki kell neki! :) 12 éve nyúzzuk egymást és soha nem volt még szerencsénk….5 év próba hogy babánk legyen…nem sikerült..aztán egyszer mégis..elhalt…aztán még egy…ő is elhalt..aztán kibírtuk 17 hétig…aztán 14 héten emlőrák…és mindezt együtt kéz a kézben :) várjuk már a fordulatot….nagyon szeretjük egymást, de nagyon nehéz…sorozatban születnek a babák mellettünk ( 2 hetes keresztlányunk van :)) 12 év után történhetne némi jó is velünk….

    • #10907 Editta

      Editta
      Felhasználó

      Sziasztok! Edit vagyok, 44 éves. 2013. októberében találta meg a férjem a bal mellemben a csomót, azóta járom ezt az utat. Sajnos egy nagyon agresszív dögöt ( így “becézem” a ráksejtjeim) fogtam ki.

      2013. november 07. napján HER2 3+ mellrákot diagnosztizáltak nálam a bal oldali mellemben, illetve a bal oldalon két darab hónalji nyirokcsomókban átéttelel: a diagnózis: kétgúcú invasiv ductalis ca. Gr III. (23 ill 18 mm) pT2(2) pN1 (2/14 lgl) M Er és Pgr negatív.
      2013. December 12-én levették a bal mellem és a bal oldali nyirokcsomókat.
      kaptam 10 kemot, ezt már Kecskeméten. Ezután 2014 májusában állapotfelmérés során petct-vel kiderült, hogy a májamban is van egy kb 5 cm-es daganat (a kezelőorvosom szerint ez már nagy valószínűséggel kezdetektől ott volt, de ct vizsgálat ezt megelőzően nálam nem történt, így eddig nem derült ki.
      Ezután herceptinnel kombinált kemót. Szeptemberben ct vizsgálat szerint a máj áttétem nem változott. sebészeti konzílium után 2014. október 03. napján a dagatnatot a bal oldali májlebennyel együtt eltávolították. No ekkor már azzal viccelődtem, hogy a hasam meg a mellkasom alapján én vagyok Frankestein mennyasszonya. Ezután kaptam még két kemót, amitől a közben kinőtt hajam ismét kihullott

    • #12251 Editta

      Editta
      Felhasználó

      Nem tudom mit csinálom rosszul, de most írom harmadszor a bemutatkozásom végét

    • #12254 csineva

      csineva
      Felhasználó

      Sziasztok, Lányok!
      A tegnapi napom veletek telt, átolvastam csaknem az összes eddigi üzenetet, javaslatot, konkrét kérdést. Nagyon sokat segítettetek máris!
      Főként régi bejegyzéseket olvastam, ezért először is szeretném megkérdezni, hogy működik-e a fórum, van-e most kapacitás a kérdéseimre.
      Az én eredményem keddre született meg, tehát még csak olvasok, olvasok, olvasok… 47 éves vagyok és Kecskeméten élek.
      „A bal emlő külső-felső quadransában 3 cm átmérőjű környezete felé nyúlványokat bocsájtó, a nagyított felvételen alig szétcomprimálható szövettömörülés látszik. A jobb emlőben és axillákban kóros nem látszik.
      Cytológiai vélemény: B5b, invasiv carcinoma, nagy valószínűséggel invasiv lobularis carcinoma. Grade II. Team javaslat: Emlő MR vizsgálat javasolt a tumor méret meghatározására.
      Vélemény: Tu. mal. mammae l.s.”
      Bár a jobb mellemben régóta érezhető „szövettömörüléssel” több orvost is „molesztáltam” az évek során, a tavalyi év kimaradt, egyébként rendszeresen járok/tam ellenőrzésekre (magán és TB egyaránt). De most nem akarok ezzel a résszel foglalkozni!
      Kebel MR-re időpontot szerezni képtelenség – péntekre már kaptam volna egyet Győrben 77 ezerért, de leletet csak két hét múlva -, Kecskemét Szegediekhez tartozik, 4-5 hetet jósoltak.
      Kedden lett volna méheltávolításom a miómáim miatt, ami természetesen most nem vált annyira fontossá, viszont a nőgyógyász – sebész adott volt (Dr. Pálfi László), így vele beszéltem meg az aktuális leletem. Amit mondott, azt szinte csak most kezdem értelmezni, ahogyan Benneteket olvaslak.
      Kedves Andi, ha ráérsz, most jól jönne egy cérnaszálnyi kapcsolat! (lépésekről általában)
      Ha nyaraltok, akkor kellemes időtöltést!
      Köszönöm, hogy vagytok!

      (Még soha nem fórumoztam, így több szempontból is újonc vagyok…)

    • #10908 andrea

      andrea
      Adminisztrátor

      Kedves Editta és Csineva!

      gyertek bátran, és kérdezzetek. nemsokára megújul a honlap, tudom állandóan ígérgetem, de már tényleg ;)
      Editta, érdekes, hogy mennyien hívjuk a dögöt, dög-nek, vajon miért… a humor fontos, tutira javítja a túlélést… akkor te már túl vagy minden kezelésen? és hogy vagy?

      Csineva: mindjárt írom részletesen!

    • #12256 csineva

      csineva
      Felhasználó

      Köszönöm!
      Két dolgot is elírtam nagy “izgalmamban”. Tehát, a bal mellem érintett, a jobban nem találok semmit! (nehogy megsértődjön!) A másik elírás az orvos neve…, Pálfalvi helyesen…
      Egyébként türelmesen várok ;) , örülök a jelentkezésnek.

    • #12257 andrea

      andrea
      Adminisztrátor

      bocsi, itt vagyok, félig megírtam, de hirtelen le kellett tennem..
      szóval akkor neked eddig csak citológia volt, az azt jelenti, hogy sejteket vettek ki a daganatból. első blikkre annyit lehet sztem ez alapján mondani, hogy egy kicsit nagyobb a dög, de nem óriási.. általánosságban ez alapján, amit írtál műtét várható elsőként, gondolom a pontos kiterjedés miatt kell az MR, ill. h van-e esetleg másik góc. részletes szövettani leletnél lehet majd pontosan látni, hogy mivel állsz szemben, de ezt vagy ún. vastagtű biopsziával lehet (core biopszia) vagy még inkább majd a műtét után. ez alapján lehet megmondani, hogy hormonérzékeny-e, hogy milyen az osztódási hajlandósága, mennyire agressziv típusú a dög. a grade 2 is közepesen jót jelent, de a szövettani leletről írtat olvastad? ebben van mindenről szó:
      http://mellrakforum.hu/index.php/diagnozis/szovettani-lelet-ertekelese

    • #12258 andrea

      andrea
      Adminisztrátor

      tök látatlanban, nem vagyok onkológus stb, azért nagy valószínűséggel az várható, hogy először műtenek (az, higy részleges műtét elég-e elsősorban attól függ, hogy hol helyezkedik el és mekkora a dög), ezután 2 héten belül meg lesz a szövettan, ami megmondja részletesen a tulajdonságait. számíts kemóra is sztem. nehéz ilyenkor mit mondni, most nagyon nehéz neked, mert nem lehet tudni mi vár rád, és még ott figyel a frányaság. kérdezz inkább, hátha tudunk válaszolni…

    • #12259 csineva

      csineva
      Felhasználó

      Köszönöm, olvastam a szövettani leletről írtakat. Jól is jött, csak mivel teljesen tájékozatlan vagyok – s valószínűleg a sokk is nagyobb, mint gondoltam -, alig tudtam általánosítani az ott olvasottakat. De azért valamennyire ment az értelmezés…
      Igazából az orvost alig ismerem, csak ajánlották, nagyon elfoglalt, emberséges, de szűkszavú – én meg persze kérdezni sem tudtam még mit -, viszont ő is a műtétet mondta először…
      Most az első kérdésem az, hogy az MR-ért adjak-e ki pénzt, hogy meggyorsítsam az ügyet, vagy a műtét jön előbb? Sajnálom, de nagyon zavar a nyilvánosság, még akkor is, ha segíthetek vele…, egyszer majd megszokom. Lehetne privátban Tőled kérdezni pár kérdést? Remélem, ez elfogadható mások számára is…

    • #12260 andrea

      andrea
      Adminisztrátor

      mostantól csak magaddal foglalkozz, ne más miatt aggódj… ;) nyugodtan keress az elérhetőségek valamelyikén, vagy a mellrákfórum facebook oldalán is tudunk gyorsan üzenetet váltani
      sztem a műtét előtt akarják az MR-t, gondolom befolyásolja… szóval, akkor inkább az mr-t kell meggyorsítanod, és utána újabb onkoteam dönt, hog mire van szükség. ha műtét, akkor azt

    • #12255 andibandi76
      2015. januárjában szembesültem vele, hogy gáz van. Mikromeszesedések miatt 6 éve figyeltek, évente kontroll. 2014.januárban még nem volt baj, 2015. januárra már lett. Hogy mitől? Sose tudom meg. Az biztos viszont, hogy nagyon nagyon időben lett elcsípve a dög! Hála'! Így márciusban műtét, utána rengeteg várakozás a szövettani eredményre! És a végkifejelt: megúsztam a kemot, a sugarat! Nyirokcsomóban nem volt semmi, így csupán a szuper hormonkezelést kapom!
      andibandi76
      andibandi76
      Felhasználó

      Kedves Csineva!
      Sajnálom hogy itt kell üdvözölni Téged, de hidd el jó “kezekbe” kerültél!
      Jó fej csajok vannak itt, és segítünk egymásnak. Pátyolgatjuk egymás lelkét!!!!!!!

      Elovlastam amit írtál, lényeg hogy ne tojj be! Tuti megműtenek, aztán majd kialakul mi lesz. AMi viszont nagyon fontos az idő!!! NE hagyd magad szivatni, időt húzni!
      Én a helyedben, bár nem látok bele a pénztárcádba természtesen, ezért elnézést, de tuti hogy elennék mr-re saját pénzen gyorsan, és hadd haladjon a műtét felé az út!!!

      Én ebben a bandában “kakukktojás” vagyok :)
      Nekem olyan szerencsém volt (haha, ha lehet ilyet mondani) hogy eléggé időben elkapták és megúsztam a kemo+sugarat. “csak” műtét és hormonterápia…..

      Ne hagyd magad, legyél erőszakos, csak magaddal foglalkozz most, taposd….hogy haladjon a dolog!!!! Nagyon szurkolok és írj még! Hogy hogy haladsz, stb.
      Andi

    • #12252 andibandi76
      2015. januárjában szembesültem vele, hogy gáz van. Mikromeszesedések miatt 6 éve figyeltek, évente kontroll. 2014.januárban még nem volt baj, 2015. januárra már lett. Hogy mitől? Sose tudom meg. Az biztos viszont, hogy nagyon nagyon időben lett elcsípve a dög! Hála'! Így márciusban műtét, utána rengeteg várakozás a szövettani eredményre! És a végkifejelt: megúsztam a kemot, a sugarat! Nyirokcsomóban nem volt semmi, így csupán a szuper hormonkezelést kapom!
      andibandi76
      andibandi76
      Felhasználó

      Kedvs Editta,
      nem semmi amin átmentél!!!!
      De ahogy leírtad tuti hogy egy erős, élni akaró valaki vagy :)
      Nem hagyod magad!!!!!!!!!!
      Akkor ha jól értem te már túlvagy a kínzásokon? Már növöget a hajd?

    • #12262 csineva

      csineva
      Felhasználó

      Köszönöm a biztató szavakat, kedves Andi!
      Én is érzem ennek a fórumnak a jelentőségét! Nélkülözhetetlen! Remélem, egyszer személyesen is megköszönhetem! :)
      Komolyan, nem is a “kór” a riasztó, hanem az, ahogyan az eljárások zajlanak…
      Igyekszem menni előre!
      Sok-sok kitartást Mindenkinek, a segítségben is!
      csineva

    • #12263 andibandi76
      2015. januárjában szembesültem vele, hogy gáz van. Mikromeszesedések miatt 6 éve figyeltek, évente kontroll. 2014.januárban még nem volt baj, 2015. januárra már lett. Hogy mitől? Sose tudom meg. Az biztos viszont, hogy nagyon nagyon időben lett elcsípve a dög! Hála'! Így márciusban műtét, utána rengeteg várakozás a szövettani eredményre! És a végkifejelt: megúsztam a kemot, a sugarat! Nyirokcsomóban nem volt semmi, így csupán a szuper hormonkezelést kapom!
      andibandi76
      andibandi76
      Felhasználó

      Szia. Havonta egyszer van betegklub a Bajcsy korhazvan! Mi egy honapja
      Talaljoztunk eloszor szemelyesen….meghato volt. :-D
      Mult csutortokon volt a 2.
      Minden honap elso csut. Bajcsy kirhaz! Ott tudsz velunk talalkozni
      Beszelgetni. Bocs; telefonrol potyogok.

    • #12264 Zsuzsi

      Zsuzsi
      Felhasználó

      Kedves Csineva !
      Persze, hogy működik a fórum, talán most a nyaralások miatt ritkábban nézünk fel, de valaki tuti, hogy itt van . Nyugodtan kérdezz bármit, hidd el jó helyre kerültél ( sajnos) Nem tudom miért van ez de akit itt megismerem mind, mind csupaszív nagyon jófej csajszi. Ezért nem is értem miért pont minket támadott be ez a … -én ki sem mondom a nevét :sick: :P ;) Az Andi a mi doktornénink :) ő ad orvosilag hiteles válaszokat bár nem onkológus de lassan szerintem leteheti a szakvizsgát :cheer: Mindig mindennek utána néz. Mi a többiek meg tapasztalatból nyomjuk mint laikusok.

    • #12253 Zsuzsi

      Zsuzsi
      Felhasználó

      Szia Editta !
      Örülök, hogy idetaláltál, jaj ez hülyén hangzik nem örülök. Na ebből nem tudom, hogy jövök ki de tuti érted mire gondoltam :cheer:
      A lényeg, hogy a nehezén már túl vagy ! A hajad is növöget biztos :) Azért nem semmi amit végig csináltál!
      A miénk egy jó kis csapat nagyokat szoktunk vigyorogni a “nyomorunkon” Együtt tényleg könnyebb ezen a rögös úton járni amire a franc sem akart rákeveredni.

    • #12261 Pulisz

      Pulisz
      Felhasználó

      Szia Csineva, éppen az elmúlt hetekben született az új rendelkezés, mely szerint 2 héten belül időpontot kell kapnod. http://nol.hu/belfold/beutalotol-ketyeg-az-ora-1536581.
      Remélem közben már sikerült megszervezned a vizsgálatot és az derült ki, hogy csak vaklárma, vagy valami ilyesmi… B)

    • #10909 Editta

      Editta
      Felhasználó

      Mellrák fórum

      Sziasztok!

      Sajnos lemaradt a történetem folytatása. Igaz, hogy túl vagyok 10 kemón, műtéteken, és jól is vagyok, de az eredményeim ismét nem jók, kiújult ez a dög. December 22-én karácsonyi ajándékként negativ ct leleletem volt. Februárban viszont a mellműtétem helyén, a heg legvégén nőtt egy csomóm, amiről kiderült, hogy ugyanolyan, mint a korábbi. Ezt áprilisban ambulánsan kimetszettèk, mert szerencsére közvetlen a bőr alatt volt. Azt mondták valószínűleg egy beleszakadt vagy ott maradt nyirokcsomó. Április elején sajna kiderült, hogy a tüdőmön, a mellhártyàmon, és az újonnan kinőtt májamban is van ismét áttét. Most április közepétől gyógyszeres kemót kapok. Ettől nem vagyok rosszul, és az új, dús göndör hajam sem bántja, de a kezem meg a talpam nagyon irritálja. A kezem rettentően szárítja ( életemben nem krémeztem ennyit a kezem.

    • #12270 Editta

      Editta
      Felhasználó

      de a kellemetlenebb, hogy a talpamon kb 2 hete az összes cipőm hatalmas vízhólyagokat csinál, amiktől minden lépés fáj. Van valakinek erre vonatkozóan tapasztalata? Megelőzés? Már mindenféle zselés betéteket vettem.
      De mindettől függetlenül, ahigy eddig is, de úgy vagyok ezzel, hogy ez csak átmeneti állapot, hat a gyógyszer a dögökre is, és hiába probálkozik ez a dög, úgyis én győzök!!!

    • #12271 Editta

      Editta
      Felhasználó

      Csineva!
      Kecskeméten dolgozom, szívesen találkozom veled beszélgetni, és elmesélem az én tapasztalataimat.

    • #10910 Editta

      Editta
      Felhasználó

      Azért az életnek van szép oldala is: Van egy szuper férjem, akivel tavaly házasodtunk össze, és ő kopaszon, fél mellel, összekaszabolt mellkassal és szépnek titulál.

    • #12273 Editta

      Editta
      Felhasználó

      Mindig úgy voltam mindennrl, hogy próbálom a jót is megtalálni a sok rosszban: most pl. Mindig is szerettem volna göndör, illetve Halle Berry-s frizurát, és most ilyen van :)

    • #12274 Pulisz

      Pulisz
      Felhasználó

      Szia Editta, tök jó, hogy ilyen kitartó és abszolút pozitív gondolkodású Csaj vagy. Másként nem is lehet ezt az egészet ép ésszel végig csinálni. Nem tudom olvasod -e a Fülesodú blogot. Ha még nem találtál rá, keresd meg. Dórinak nagyon sok ötlete, vagyis inkább tapasztalatból írt gondolatai vannak és ő is egy szuper csajszi. :P Épp nyerésre áll hasonló felàllásból mint te.

    • #12275 Editta

      Editta
      Felhasználó

      Szia Pulisz! Köszi, Dórit személyesen ismerem, kolléganőmöm barátnője, és összeismertetett bennünket, nagyon kedvelem őt :) Nagyon sok hasznos tippet, illetve egy krémet is, kaptam már tőle, ezzel kapcsolatban is, csak mások tapasztalatára is kíváncsi lennék.

    • #12276 Pulisz

      Pulisz
      Felhasználó

      Igen. Én is így vagyok vele, hogy mindenről mindent tud i akarok. Nem vagyok benne biztos,, hogy ez valóban jó -e, hiszen előforduul, hogy olyan dolgok miatt parázik az ember, amiről esetleg éppen olvasott vmit. Ki tudja melyik jobb. Én a tudás mellett teszem le a voksot. :woohoo:

    • #12277 Editta

      Editta
      Felhasználó

      Egyetértek, én is mindig szeretem tudni mi zajlik bennem,velem, illetve, hogy mire számítsak :)

    • #12272 csineva

      csineva
      Felhasználó

      Szia Editta!
      Én is szívesen találkoznék veled! Megadod az elérhetőséged? Facebook-on fel tudjuk venni a kapcsolatot?
      Gabi

    • #12282 Editta

      Editta
      Felhasználó

      Szia Gabi! A facebookon vagyok, írj rám és találkozzunk. Nekem is nagy segítség volt anno, amikor olyannal beszélhettem meg a problémáim, aki átélte ezt.

    • #12286 csineva

      csineva
      Felhasználó

      Szia Editta!
      Nagyon sokan vagytok, de remélem, kizárásos alapon sikerült! :)

    • #12287 Editta

      Editta
      Felhasználó

      Szerintem nem, mert nem jelölt be senki :) korábban Szegeden laktam. A profil képemen egy kis virágos ruhában vagyok virágcsokorral a kezemben a férjemmel és a fiával ( ez volt az esküvőnk és én még parókában voltam :) /

    • #10911 Huber Eva

      Huber Eva
      Felhasználó

      Sziasztok! Huber Éva vagyok. Egyszer már irtam, és azóta nem tudok belépni, nem tudom most hogy sikerült. Olvasni el tudom a leveleteket, és örülök, hogy mindannyian bizakodók vagytok. Sajnos mint már irtam 10 évig én is az voltam, de 10 év után tavaly májusban ismét vissza jött a másik mellemben, / tehát nincs 5 év után gyógyultnak tekinthetés/, sőt, az idén februárban a 10 évvel ezelőtt műtött mellemet is le kellett venni, tehát már mind akettő el lett távolitva, sőt a tavaly levett bal mellemnl a heggek melett ismét csomók voltak, volt olyan, hogy egyszerre műtötték mind a két mellem helyét. Azt mondta a sebész, hogy ilyet még nem látott. Elmentem onkológushz, aki szó szerint azt mondta: hogy hogy maga még él ez egy olyan tipusú daganat, hogy 30 évesen kapják el a nők, és el is viszi őket. Aztán kiegyeztünk 3 kemóba, de már a másodiknál felajánlották, hogy nem muszály felvennem, de ha már ott voltam felvettem, azon is csodálkozott az orvos, hogy semmi mellékhatása nem volt, pedig nagyon erőset kaptam, mert mr az első után kihullott az összes hajam, 10 ével ezelőtt csak a 3. után. Sugarat nem adhatnak, mert a nyiokcsomóim vannak itt-ott, az egész testemet meg nem lehet sugarazni. Én már a 3. kemót sem vettem fel, befejeztem a kezeléseket, és az orvoshoz járást. Úgy gondoltam hogy ami időm még hátra van, azt jól akarom eltölteni. Először amikor eltelt az 5 év, és gyógyultnak nyilvánitottak elmentem 1hónapra Indiába. Maga volt a csoda. Most 71 éves vagyok, azt modják 60 nak nézek ki, jól vagyok, tele vagyok tervekkel, erendeztem minden dolgomat, hogy ha menne kell, akkor megyek, addig meg kihasznélok minden percet. Mindenkinek kivánok erőt, és gyógyulást. Szivesen leveleznék: hubermoca@gmail.com

    • #12288 csineva

      csineva
      Felhasználó

      Most már biztos, hogy Te vagy :)!
      Szerintem a levelem az egyéb kategóriába került, mivel nem vettelek fel ismerősnek, viszont most megpróbálom! :) Meglepi lesz!
      Gabi

43 hozzászólás mutatása

Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.

Legutóbbi hozzászólások