„A mellem elvesztése nem okozott akkora traumát, mint az utólagos gondolkodás, hogy mi okozhatta – és tudom, még nem vagyok a végén!”
Cikksorozatunk főszereplője – hívjuk MANDULÁNAK – épphogy elmúlt 40 éves, anyuka, fiatalos, csinos, tele életerővel, pozitív energiái csak úgy belengik körülötte a teret. Mandula azért vállalta ezt a cikksorozatot, hogy őszintén tudjuk bemutatni mindenkinek, milyen út vezet át a mellrákon. Egészen a betegség előzményeit tekintve, a betegség folyamatán a gyógyuláson át a megújulásig, a mellrekonstrukcióig.
Figyelem! Őszinte szavak, érzelmek következnek.
Ez a cikksorozat egy Emberről szól, aki az olvasó elé tárja a legintimebb érzéseit és élményeit a mellének elvesztésétől egészen az elvesztett mellének rekonstrukciójáig. Nevét csak azért nem adjuk ki, mert szeretnénk, ha senki sem kötné személyéhez a történetet. Őszinteségéért cserébe ezt kérte, mi pedig hálás szívvel teljesítjük a kérését.
Kezdjük hát az utazást Mandulával.
Mikor lettél beteg, mik voltak a betegséged előzményei?
2011.júliusában fiam véletlenül mellbe rúgott a strandon. Ekkor kezdett el fájni a bal mellem. Úgy tudtam, hogy ilyenkor várni kell 2-3 hetet, és ha nem múlik el a fájdalom, akkor el kell menni az orvoshoz. Így is tettem, elmentem az orvosomhoz, elmondtam az előzményeket, de ő tapintásos vizsgálattal nem talált semmit. Mikor megmutattam neki, hogy hol és mi fáj, akkor elküldött különféle képalkotó vizsgálatokra. Másnap volt az ultrahang és mammográfiai vizsgálat.
A vizsgálatok kimutatták, hogy valóban van egy elváltozás a mellemben, amely amellett, hogy rossz helyen volt, a mérete sem volt kicsi. Ekkor még nem tudhattuk, hogy jó – vagy rosszindulatú-e ez az elváltozás.
Vidéken élek, így valamelyest hátrányosabb helyzetben vagyok, mint a fővárosiak. A kórházban nem tudtak mintát venni azonnal, csak 3 hét múlva. Az eredményre is kb. 2 hónapot kellett volna várnom, de engem nem ilyen fából faragtak. Tudtam, hogy nincs idő várni, cselekedni kell.
Tatán találtam egy magánorvosi rendelőt, ahol másnap el is végezték a sejtmintavételt, melyet azonnal elemeztek. Mivel indokolt volt, rögtön szövettani mintát is vettek, melynek 3 hét múlva lett meg az eredménye.
Addigra már volt időpontom az Országos Onkológiai Intézetbe egy sebészhez.
2011.októberének közepén megoperáltak és levették a bal mellem és kivették a hónalji nyirokcsomókat is.
A szövettan eredménye „ductalis carcinoma” 2. stádium, mivel a kivett daganat 4,5 cm volt. A kioperált 17 nyirokcsomóból 3 érintett, a legnagyobb 4 cm.
A szövettani eredmény ismeretében jött a rutin protokoll: 6 kemoterápiás kezelés majd 25 alkalom sugárkezelés. Ezek befejeztével elkezdődött a hormonkezelés, mely gyógyszer és injekció kombinációjában gondoskodik arról, hogy az ösztrogén szint a lehető legminimálisabbra csökkenjen a szervezetemben.
Részt vettem egy kutatási – kísérleti programban is. Ennek keretében 5 évig kaptam csonterősítő injekciókat, a lehetséges csont-áttétek elkerülésére.
Remélem, sikerrel-elvégre itt vagyok!
Hogy érintett lelkileg az, hogy a melled lett beteg? (nőiesség)
Valahogy én erre mintha készültem volna. Mindig volt egy félelmem a mellráktól. Ezért már 16 éve használtam pl.aluminiumsó-mentes stiftet, pedig akkor még szó sem volt arról, hogy ez is lehetséges rizikótényező.
Kislányom 4,5 éves volt a diagnóziskor. Mikor ő megszületett nem volt hajlandó szopni, pedig tényleg mindent megpróbáltunk. 6 hét alatt 4 mellgyulladásom volt, az utolsó nagyon súlyos volt, így az orvosom a drasztikus hormonális tej-apasztás mellett döntött.
Ez tényleg drasztikus kezelés volt, ugyanis napokig feküdtem besötétített szobában óriási pupillákkal, mint a drogosok. Utólag is nehéz erre az időszakra gondolnom, mert úgy érzem, hogy magára hagytam a gyerekem, emellett mérges is voltam rá, mert nem szopott.
A mai napig nehéz, hogy ne őt okoljam, azóta is „dolgozunk” ezen a problémán.
A mellem elvesztése nem okozott akkora traumát, mint az utólagos gondolkodás, hogy mi okozhatta – és tudom, még nem vagyok a végén!
Az viszont nagyon zavar, hogy nem tudok kivágott felsőt, vagy normális bikinit felvenni, de már annyira megszoktam az öntapadós protézist, hogy teljesen a sajátomnak érzem.
Család, gyerekek hogy fogadták?
Mikor kiderült, hogy mi a bajom, anyukám sírt, apukám tartotta magát. Valószínű gondolták már, hogy van valami baj, mert a kislányunkat sokszor vittük hozzájuk. A nővérem telefonon tartotta bennem a lelket, amikor csak tudott jött velem.
Fiam 11,5 éves volt akkor. Neki elmondtam, hogy van, egy csomó a mellemben ezért le fogják operálni, aztán olyan kezelést kapok, majd amitől ki fog hullani a hajam. Úgy hittem, hogy megértette.
Azonban az egyik osztálytársának apukája meghalt agydaganatban, és én képtelen voltam odamenni az anyukához. Ekkor a fiam kérdezte, mi a baj, miért érzek így. Mikor elmondtam neki, hogy azért mert az az apuka is rákos volt, akkor jött rá szegény, hogy nekem is ez a betegségem volt. Akkor tudatosult benne, hogy a daganat egyenlő a rákkal.
Akkor viselte meg igazán. Elkezdett rémes dolgokat csinálni. Fél évvel később, rossz társaságba keveredett. Cigarettázott, ivott, és sajnos betörésekben is részt vett. Egyszerűen nem tudott tőlük szabadulni. Nekem meg nem szólt, mert nem akart még több gondot okozni.
Lányom az óvodában nagyon visszahúzódó lett, senkihez sem szólt egész nap. Az óvónők nem szóltak nekem, ők is meg akartak kímélni. A vége az lett, hogy gyermekpszichológushoz kellett vinni őt. Azóta is fél az elvesztésemtől, évekig minden búcsúzás nagyon nehezen ment, a szorongástól rágta évekig a körmeit, Most már sokkal jobban van lelkileg, és jelentem, nő a körme, már nem rágja!
Kemény időszak volt ez mindannyiunk életében, hisz akkor már apukámat is hordtam kezelésekre, mert neki időközben agydaganata lett. Az én sugárkezelésem is tartott még.
Férjed, kapcsolatotok megsínylette?
Férjem.
Próbálom úgy elmondani, hogy ne legyen ömlengés arról, hogy milyen fantasztikus pasim van, de ha nem sikerül, bocsánat!
Amikor megtudtam, hogy daganatom van és még hetekig várni kell az összes eredményre, és hazaértem, a férjem azzal a hírrel fogadott, hogy apámnak daganat van a fejében. Én erre csak annyit tudtam mondani:
„Ülj le, Édes, mert nekem meg a mellemben!”
Volt nagy sírás, de ő azt mondta: „Végigcsináljuk, meggyógyulsz, ne sírj, vagy sírj nyugodtan!” Mindenhova, az összes vizsgálatra, kezelésre ő vitt engem.
A műtét napja nagyon nehéz volt, hisz férjem apukáját aznap temették, amikor engem műtöttek. Este feljött Budapestre hozzám, a kórházba. Még életemben nem láttam ilyen hajszoltnak és kifacsartnak!
Hazatérve a kórházból bámulatosan ügyesen ápolgatott az első pillanattól kezdve. Egyáltalán nem undorodott a sebemtől! Volt jó néhány éjszaka, mikor hisztizve ébredtem, mert átázott a kötés és alatta az ágyam is, de ő mindig elképesztő türelemmel nyugtatott és kötözött újra. Mind emellett persze szorgalmasan hordott vissza a kórházba, állandóan egyensúlyozott a munka, gyerekek és köztem. Nagyon jól csinálta!
A kapcsolatunkat szerintem nem viselte meg, sőt állítom, inkább megerősítette.
Szoktam neki mondani, hogy elképesztően szerencsés vagyok, és csak remélni merem, hogy Ő is így érzi.
A szerelmeskedések ugyan olyanok, mint eddig. Nem befolyásolja, hogy 1 vagy 2 mellem van, de azért egy lenge felsőt felveszek, és nem mutogatom a hegemet – gondolom, nem túl szexi… Bár erre Ő soha nem kért, én éreztem úgy, hogy jobb ez így.
Nem zavarja, hogy egy mellem van, de az igen, ha olyan felsőt veszek fel, amiben előrehajlásnál látszik a protézisem, de az is csak azért, mert másoknak ez kellemetlen lehet
Mikor és miért döntöttél a helyreállítás mellett
Sokáig vacilláltam rajta, de tényleg!
Általában 1,5 évvel a műtét után lehet elkezdeni gondolkodni a helyreállításon – nekem ez majdnem 3 évembe telt, de nem tudom megmondani, hogy miért?
Nem akartam igazán? Féltem a műtétektől? Féltem a kiújulástól és a hiábavaló szenvedéstől? Nem tudom.
Végül is, ami miatt a helyreállítás mellett döntöttem, az igazából apró, hétköznapi dolgok sokasága. Pl.: közös zuhanyzóban nem akarom mutogatni magam, nem hordhatok kivágott felsőket, ronda bikiniket lehet kapni és abból is kilátszik a protézis, kempingezni sem tudunk elmenni, mert ott is közös zuhany van, macerás a tapadós protézissel a napközbeni zuhanyzás nyáron, mikor izzadtan csak beugranék egy frissítő zuhanyra, nem tudok normális melltartót venni, szóval, ilyenek miatt.
Sokszor álmodtam azzal, hogy idegen férfiakkal ismerkednék, de nem tudok, mert a férfi nem akar velem kapcsolatot teremteni, megismerkedni, átölelni, szerelmeskedni vagy csak megérinteni, mert csak egy mellem van.
Egyre gyakrabban álmodtam ilyeneket, és elgondolkodtam: lehet, hogy nekem nem hiányzik a mellem, de az agyamnak igen, nagyon is! Na, akkor jelentkeztem be a plasztikai sebészhez. Érdekes, az első találkozásunk után soha többet nem álmodtam ilyet!
Hogy választottál orvost?
Azt az orvost, aki a helyreállítást fogja elvégezni, barátnőm orvosa ajánlotta. Időközben kórházat is váltottam. A hosszú és számomra elfogadhatatlan indokokkal bizonytalanná tett várakozási idő miatt eljöttem az Országos Onkológiai Intézetből, a helyreállító műtétemet a budapesti Honvéd Kórházban fogja az orvosom elvégezni.