Hogyan mondjuk el a környezetünknek, azt, ami számunkra is sokkoló : mellrákom van !

A hogyan mondjam el kérdésre a legegyszerűbb válasz : őszintén. 

Sajnos a társadalom, amiben élünk nem ilyen egyszerűen működik. Ma még a rák egy stigmának számít. Épp ezért fontos, hogy minél többen felvállaljuk magunkat, merjünk beszélni a betegségünkről. A rák tényleg egy betegség, de nem fertőző. Aki átküzdi magát a gyógyulás útján, ezerszer erősebb és letisztultabb emberré válik. 

A legfontosabb, hogy a hozzánk legközelebb állókat ne rekesszük ki!

Biztos sokan vagyunk, anyák, feleségek, barátnők, akik úgy érezzük, hogy megoldjuk majd ezt a problémát is. 

Nem szabad magunkban tartani, mert a mellrákkal való szembenézés, a kezelések, a gyógyulás szempontjából nagyon fontos, hogy megosszuk lelkünk terheit. 

A környezetünkben élők biztos látják, tudják, hogy valami történik.

1. Párunk

Ha párunknak nem mondjuk el a tényeket, olyan helyzetbe hozzuk, ami a kapcsolatban egy hatalmas törést okozhat. Álljunk úgy a kérdéshez, hogy párunk szeret minket. A közös életünk alapja a bizalom, épp ezért pont egy ilyen komoly dolgot nem tarthatunk titokban. A műtét, a kezelések úgyis a szeme előtt fognak lezajlani. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy úgysem veszi észre. Ez nem egy nátha….Adjuk meg az esélyt, hogy bizonyíthassa, milyen jó társat választottunk magunknak. 

2. Szülők

Szüleinkkel sincs ez másképp. Sokan hozzák fel kifogásként, hogy kímélik a szülőt, azért nem mondják el… Gondoljunk bele, mi mit szólnánk, hogyha ők sem szólnának nekünk, ha betegek… csak hogy kíméljenek bennünket ? Ők voltak, akik csecsemő korunktól óvtak, védtek. Ha másban nem, de a gyerekeinkkel kapcsolatos teendőkben nyugodtan kérhetjük a segítségüket. Ne érezzék kirekesztve magukat, mert az többet árt, minthogy elmondjuk nekik, rákosak lettünk. 

3. Gyerekek

Nos… talán a legnehezebb kérdés. Hogy mondjam el a gyerekemnek – akárhány éves -, hogy beteg lettem ? 

Csakis őszintén, az ő szintjén. 

A gyerekek nem  hülyék ! A finomhangolójuk ránk rezonál. Nem gondolhatja senki komolyan, hogy egy ilyen betegséget végig tud csinálni úgy, hogy a gyereke előtt titkolózik. Miért kell elmondani a gyerkőcnek? Azért, hogy ne kombináljon mindenféle, itt – ott elkapott kósza szófoszlányból. Nem azzal kell lerohanni őket, hogy anyának mellrákja van. Sokkal szelídebben. Például : 

„Anyának beteg a melle, van benne egy csomó, amit meg fognak műteni. Miután kivették a csomót, anya sok gyógyszert fog kapni, amitől ki fog hullani a haja. De az jó, mert azt jelenti, hogy hat a gyógyszer „

Ha nagyobb a gyerkőc , be lehet vonni például paróka választásba, vagy segíthet a hajunk levágásában. Ha őszintén elmondjuk neki, hogy a kezelések alatt fáradtabbak vagyunk, segíthetnek otthon. Így ők is részesei lehetnek a gyógyulásunknak, és fontosnak érezhetik magukat. Nem ijedten fogják végig nézni anya harcát. 

4. Barátok 

A barátoknak is joguk van megtudni, hogy egy olyan teher szakadt a nyakunkba, amiben segítségre lehet szükségünk. Így, ha kimaradunk a közös programokból, nem kell hazudni, a barátság is új erőre kaphat, vagy épp ellenkezőleg. Sokszor egy barát ezerszer többet tud segíteni, mint bármely orvosság !

5. Munkahely

A munkahely kérdése már nehezebb. A munkahelynek alapvetően nem sok köze van ahhoz, hogy mellrákot diagnosztizáltak nálunk. Viszont át kell gondolnunk, hogy el bírjuk-e majd látni a munkánkat megfelelően anélkül, hogy beavatnánk bárkit is a betegségünkbe.

A munkáltatónk szempontjából elvárható, hogy tudjanak betegségünkről, hiszen ha a kezelések alatt kiesünk a munkából, akkor valakivel helyettesíteni kell.

Mindenképp mérlegelendő itt is az őszinteség. Optimális esetben a betegség alatt is dolgozhatunk (kivéve az olyan munkahelyeket, ahol egészségügyi megkötések vannak, pl. orvos, nővér, fizikai dolgozó ). Ha mégis azt érezzük, hogy nem bírjuk a munkát, akkor könnyebb jelezni egy olyan közegben, ahol tudják, mi történik velünk.  

 

Ez a betegség mind annak aki benne van, mind a körülötte élőknek hatalmas próbatétel. Gondoljunk bele egy kicsit az ő helyzetükbe is. Szeretnek minket, és nem tudnak hogy segíteni. Látják, hogy fájdalmaink vannak, hogy szenvedünk a kezelésektől…..

Az őszinteséggel magunkról is letehetjük a terhet, és a környezetünknek is lehetőséget adunk, hogy mindenki a maga módján segíthessen. Aki nem akar, úgyis el fog tűnni az életünkből. Ez sok – sok sorstárs tapasztalata. Azonban tisztán kell látni : az egészséges emberek nem tudnak mit kezdeni a rákkal. Megijednek.Talán mi is megijedtünk a mellrák előtt….

Akinek igazán fontosak vagyunk, azok ott lesznek mellettünk ebben az embert próbáló helyzetben. 

A rák után pedig minden, de tényleg minden átértékelődik. 

 

További kérdésed van? Tedd fel a Fórumban, mi segítünk egymásnak és segítünk Neked!