Jelölés tetkóval?

Impresszum Fórumok Terápia, mellékhatások Jelölés tetkóval?

Ennek a témakörnek tartalma 11 hozzászólás, 4 résztvevő. Utolsó frissítés:  olgicsq 3 éve, 6 hónapja telt el.

Hozzászólások12
  • Szerző
    Bejegyzés
  • #10788 Pulisz

    Pulisz
    Felhasználó

    Sziasztok!

    Ma sugártervezésen jártam. Egy CT vizsgálatot csináltak, majd közölték velem, hogy rám szeretnék tetoválni azokat a jeleket (kereszteket és pöttyöket a mellemre), amelyek kellenek majd a célzáshoz Én ezt visszautasítottam, erre azt mondták nekem, hogy így sokkal rosszabbul járok, mert állandóan lekopik amit tintával rám rajzolnak és az azt eredményezi, hogy majd órákat kell várakoznom, míg újra megrajzolják és stb. A múlt héten, mikor az első vizsgálaton voltam, a dokival éppen azt (is) egyeztettem, hogy miként tudom majd a munkaidővel összeegyeztetni . Akkor ő azt mondta, majd megoldjuk. Konkrétan ma viszont láttam a “sértődöttséget” az asszisztensek arcán, amiért én ezt nem vállaltam be. Feltételezem, ez az ő munkájukat megkönnyítené, de én annyira ellene vagyok a tetkónak (még akkor is, ha ez a tetkó egészen másról szól), hogy egyszerűen képtelen lennék feldolgozni, ha még meg is jelölnének. :woohoo: .Szóval nem tudom, jól tettem -e és emiatt tényleg kellemetlenségekben lesz -e részem. Akinek van ilyen jellegű tapasztalata, lécci ossza meg velem. Köszi előre is.

  • #11776 Zsuzsi

    Zsuzsi
    Felhasználó

    Szia Pulisz !
    Csak most láttam, hogy ide is írtál.
    Engem is tetováltak, de nem a kereszteket azt tényleg mindig újra rajzolták. Azért az durva lenne ha tetoválás lett volna mert eléggé nagy. Nem is értem , ezt komolyan gondolták ? Nem lehet, hogy félre értetted? Összesen 3 pirinyó pöttyöt tetováltak rám még a gombostűfejnél is kisebbek nagyon kell keresni, hogy megtaláld. A kereszteket meg valami tintával festették, jól összefogta a ruhámat, nehezen de azért ki lehetett mosni.Ja és nem minden nap talán 3 x kellett újra pingálni mert a zuhanyozástól lekopott.

  • #11794 Pulisz

    Pulisz
    Felhasználó

    Szia Zsuzsi,
    de jó, hogy írtál. Köszönöööööööm. :) Már elszontyolodtam, hogy senki nem hallott még ilyesmiről. Nekem a papírra, amin megmutatta a némber, hogy miket tetoválnának, kereszteket és pöttyöket rajzolt. Nem nagy kereszteket, de így is teljesen bepánikoltam miatta. Végül úgy döntöttem, hogy nem lesz tetkó. Majd rajzolnak mindig újra, ha úgy adódik.

  • #11796 Zsuzsi

    Zsuzsi
    Felhasználó

    :D Hát tuti én sem keresztezném meg magam :D

  • #11799 Zsuzsi

    Zsuzsi
    Felhasználó

    Most eszembe jutott, hogy volt pontosan. Először el kellett menni valami CT szerűre, ott megkeresték azokat a kis jelölő valamiket amiket a műtét során raktak be, hogy később is lássák, hol volt “dög” ennek alapján tett rám három icicpici tetkót. Azután meg egy szimulátorba vagy mibe kellett feküdni és a pöttyükhöz igazítva tervezték meg pontosan a sugárzás helyét. Ott már kereszteket festettek rám, jó nagyokat. Na ha azt tetoválni akarták volna akkor visítva ugrottam volna le :D Azután elkezdték a sugarazást és talán a negyedik után, azt mondták áttervezték az egészet és egy kicsit arrébb rakták a jeleket. Azt mondták így jobban elkerüli a tüdőt, mert annak nem igazán tesz jót. Óvatosan kellett mosakodni, hogy ne nagyon kopjon le, de zokszó nélkül újra mázoltak ha már kevésbé látszott. A kékgolyóban nagyon kedvesek voltak, és itt pikk-pakk ment nem kellett szinte semmit várni, tartották az időpontot.

  • #11801 Pulisz

    Pulisz
    Felhasználó

    Köszönöm Zsuzsi az infókat. Tündér egy csajszi vagy :) Kicsit megnyugodtam. Nekem az Uzsokiba kell majd járnom sugárkezelésre. Remélem azért az előzmények ellenére rendben lesznek a dolgook…

  • #11805 Zsuzsi

    Zsuzsi
    Felhasználó

    Igazán nincs mit ! Te meg nagyon aranyos vagy :)
    Nem lesz semmi baj meglátod. Ez már a jutalom kör. Na azért jobb lenne kihagyni, de hát ez van.
    Nekem semmi de semmi égést vagy ilyesmit nem okozott, nem fájt, egyedül a fáradtság volt a mellékhatása de az is csak a vége felé.

  • #11777 andrea

    andrea
    Adminisztrátor

    én is tetkóellenes vagyok, de a három pötty itt vigyorog rajtam ;) sokkal egyszerűbb, mint a rajzolás és pontosabb is sztem. én is az OOIben voltam, és ugyanígy történt (de nem kellett újratervezni)
    már gondoltam, hogy a középsőből kellene alkotni valamit…
    pedig én tényleg nagyon tetkóellenes vagyok ám :))

  • #11813 olgicsq

    olgicsq
    Felhasználó

    sziasztok,
    lenne nekem is egy pöttyös-tetkós kérdésem: a pöttyök a sugárzás szélét jelölik? csak ezért kérdezem, mert az én pöttyeim elég nagy teret foglalnak be, konkrétan ez egész mellkasomat, a beleértve a nem műtött oldalt is (konkrétan a két hónaljamnál van egy-egy pötty.) ez azt jelenti, hogy ekkora területet fognak besugározni? Miért nem csak a műtött oldali részt pöttyözik körbe?

  • #12116 Zsuzsi

    Zsuzsi
    Felhasználó

    Szia Olgicsq !
    NEM. Ne izgulj a pötty nem a terület széle, az csak egy irányadó, mondhatnám helyzetjelző amihez majd igazítják a gépet. Ezen kívül még festenek jeleket is ami lemosható de még az sem a kijelölt terület. Nyugodt lehetsz a lehető legkisebb felületen fognak sugarazni. A gép majd rád világít csíkokat, azt illesztik a berajzoláshoz. Így biztosítva van, hogy mindig halálpontosan a jó helyre menjen a sugár. Nekem még menet közben is változtattak rajta egy picit, hogy a tüdőt jobban védjék. Azt is mondták, hogy ezt a beállítást mérnökök készítik igen nagy precizitással.

  • #12117 Zsuzsi

    Zsuzsi
    Felhasználó

    Ja azt elfelejtettem, hogy fogod majd látni, hogy hol ért a sugárzás, rajtam teljesen szabályos négyzetek barnultak meg.

  • #12118 olgicsq

    olgicsq
    Felhasználó

    köszi, megnyugodtam kicsit. űrtechnológia ez nekem… :)
    ahhoz képest, hogy csak helyzetjelző, meg irányadó, még nézegethetem 1-2 évig a pöttyöket. :) azt mondta a szakember, hogy ne mozogjak, amikor tetovál. jó vicc, köszi. :P

Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.

Legutóbbi hozzászólások