Vá:Az új kihívás az életemben!!!!

Impresszum Fórumok Nem vagy egyedül Az új kihívás az életemben!!!! Vá:Az új kihívás az életemben!!!!

#11721 Pulisz

Pulisz
Felhasználó

Szia Andibandi,

tényleg fura ez az előre műtét tervezés, hiszen még azt sem tudják, hogy milyen “jellegű” illetve, hogy nagyjából mekkora. A szövettan fogja kideríteni azt is, hogy mi maga a betegség (a C5 csak a rosszindulatú kódszáma, sajnos van egy csomó féle mellrák). Szintén abból derül majd ki, hogy ösztrogén, progeszteron negatív vagy pozitív -e illetve hogy HER2 neg vagy poz. Ezen kívül innen tudják, hogy már mutat -e esetleg valamilyen inváziót (ér, vagy nyirok, vagy idegi). Szóval ezek mind-mind befolyásolni szokták a további kezelés menetét. Nem vagyok nagy szakértő (ezekben inkább MINDENTUDÓ ANDINK-at kell kérdezni :P ), csak sokat próbáltam utána olvasni ezeknek a dolgoknak én magam is. Azt megkérdezhetem, hogy melyik kórházban voltál onkoteam-en ahol a javaslatot tették? Ahova én járok, csak akkor lehetett az onkoteam elé menni, amikor megvolt a biopszia eredménye.

Simán előfordulhat, hogy először nem is a műtét lesz az első, hanem kemo-val kezdik, mint pl. Szmálylinál.

Legutóbbi hozzászólások