Kedves Andrea !
Lehet nem itt a megfelelő hely, de most ez valahogy kézenfekvő meg egyszerűbb.
A kérdésem az lenne, hogyan tudnék én is valamilyen módon segíteni, hasznossá szeretném tenni magam. A kórházban a sok sok várakozás alatt valahogy mindig nekem mondják el a többiek amit valakinek el KELL mondani, a lányom ettől általában kikészül és jön az, hogy ” minek hallgatod Anyaaaa „….de nekem ez nem fárasztó. Én nem tudom azt szótlanul nézni, hogy valaki kijön azon az ajtón sírva és leroskad egyedül.Miért nincs vele valaki? Azt érezni ha nincs szüksége senkire, de leginkább jól esik ha ott van valaki aki nem is csinál mást csak melletted van megsimogat vagy engedi, hogy zokogj egyet a vállán. A legtöbben persze arra kíváncsiak, hogy mi vár rájuk, mert nincs idő arra, hogy az orvosok beszélgessenek, pedig nagyon kéne. Annyira leterheltek én csak ámulok mindig hogy bírják ezt a betegrengeteget…de aki a másik oldalon ül főleg eleinte az ezt nem látja nyilván csak a saját óriási baja érdekli…még szép…
Igaz, hogy Tatán lakom…de itt is vannak biztos sokan sorstársak , amúgy meg minden héten megyek fel Bp.-re.
Szívesen tanulnék is, ha az kell, hogy profibb módon segítsek. Meg ötleteim is lennének, pl közös kendő gyártás vagy ilyesmi, csak fogalmam sincs ezt, hogyan lehetne megvalósítani.
