Impresszum › Fórumok › Nem vagy egyedül › Az új kihívás az életemben!!!! › Vá:Az új kihívás az életemben!!!!
Pulisz
Hello Lányok!
Túl vagyok az elsőn. Elég gyorsan ment. Bementem, azonnal vért vettek, betették a branült (semmi várakozás). Üldögéltem egy órácskát majd behívott a doki, aki mostantól a kezelőorvosom. Kb. egy órán keresztül vizsgálgatott,magyarázott, interaktívan beszélgettünk, azaz mindent megtudtam tőle, amit csak szerettem volna. Elég szimpi fazon. Utána épp egy szendvicset megettem és már hívtak is, hogy foglaljam el a páholyomat . Ekkor még gondolkodtam rajta, hogy lelépek, de ott volt a párom és nem hagyta…. . Kb. fél óra alatt lement a két kis zacsi, kiadták a recepteket meg 3 db injekciót, hogy 3 napig szurkáljam magam, és már el is mehettünk .
Most itthon ülök és várom a mellékhatásokat. Ki tudja mi lesz még ebből :sick: Szóval egyelőre ennyit tudok elmondani. Bizakodom, hogy egyszerűen átvészelem az elkövetkezendő pár napot. Holnap el akarok menni parókát nézni. Remélem sikerül.
Remélem mindenki jól van!
Szmályli ez nagyon jó, hogy már itt tartasz. Cseppet irigykedem ám.
A jelölés azért kell, mert sok esetben a csomó a kemo hatására teljesen eltűnik. A sebésznek viszont kell tudnia, hogy hol volt, mert a helyét kell majd eltávolítania.