Szió!
Mindenki – na, jó, nem mindenki, de sokan – hülyének néznek, mert nem tudok örülni annak, hogy nincs kemó.
De hogyan is tudnék örülni neki, mikor egyik nap pont azt vázolják előttem, hogy meg kell csinálnom, mert… és sorolják az indokokat. Aztán rákészülök lelkileg és lefújják az egészet…
A hormonszurikat már elkezdték, gyógyszert csak akkor kezdhetem szedni, ha letelik a sugár. Amikor rákérdeztem a sugaras dokira, hogy tuti nem lesz kemó és jó lesz ez így, akkor csak annyit mondott, hogy „nem értem, miért kezdték el a hornominjekciót?” Hormon és kemó nem mehet egyszerre, úgyhogy nem lesz…
A legrosszabb – nekem – hogy a párom nem igazán támogatja a másodvéleményt. Merthogy hiába javasolta az onkológus a kemót, ha a prof lefújta… Akkor mi lesz? Járok Kecskemétre vagy Pestre? Hát, ha muszáj…. nem a torkom fáj basszus, itt azért többről van szó.
