Valami véget ér- valami elkezdődik. Másfél éve tudtam meg a mellrákot, egy éve élek egy mellel. Hétfőn kapok egy újat! Amikor eltávolították a jobb mellemet, születésnapom volt… Most, hogy kezdődik a műtétsorozat, újból a születésnapomra esik. Egy éves leszek… Az elmúlt év mintha báb állapotban telt volna, magamba fordultam. Még a külvilágból jövő ingereket se tudtam befogadni. Nem éreztem nőnek magam! Totál egyedül csináltam végig ezt az időszakot, a segítséget se fogadtam el. Kettesben az autista fiammal a nap 24 órájában. 3 havonta a rettegés, találnak-e valamit az ellenőrzésen. Közben megnősült az egyik fiam, megszületett az első unokám, én pedig fásultan, érzelmileg távol maradva csináltam végig ezt az időszakot. Gépiesen tettem a dolgom, 4 gyerek, azért nem hagy unatkozni, + a 76 éves anyám. Igyekeztem kitölteni minden napra az időt, hogy „előbb eljöjjön a szeptember”, visszakapjak egy számomra fontos dolgot, hogy újból nőnek érezhessem magam. Még van két napom a régi életemből. Most sírok. Siratok mindent. Egyedül vagyok rohadtul! A Zita is besegít, hogy áztassam az egereket. Még két nap és mire felébredek az altatásból, megtapinthatom a mellkezdeményt, amit a hátizomlebenyből csinálnak. Újból nő leszek! Pár nap és jön a születésnapom…
