Csatlakoztunk a Nézőpontváltó Rákellenes Színházi Stafétához

Egy országos egészségfejlesztési kezdeményezés indult ma útjára. Célja, hogy a színházlátogató közösséget és rajtuk keresztül minél több embert érjen el, az egészségtudatosságra, betegségmegelőzésre, a szűrések és a mentális rekreáció fontosságára való figyelemfelhívás.

2015. októberében a Magyar Színház közönsége előtt a Chioggiai csetepaté előadás női szereplői a mellrák elleni küzdelem szimbólumát, a rózsaszín szalagot tűzték ruhájukra. Most továbbadták a stafétát, és a mozgalomhoz csatlakozó színházak közül Kern András színművész sorsolta ki a következő házigazdát: a Szegedi Nemzeti Színházat.

A program széleskörű támogatásnak örvend a civil szervezetek körében is. Jelen voltak és röviden bemutatkozhattak a legfontosabb rákellenes szervezetek, így mi is 🙂

A program szakmai vezetője Dr. Borbényi Erika, onkológus főorvos. Október első vasárnapján  a házigazda színházban játszott előadás előtt röviden felhívja a figyelmet a fenti célokra, majd az előadás után a színészek a közönség és a sajtó előtt feltűzik a levendula színű szalagot, mely az összes rákbetegség elleni küzdelmet jelképezi.

13138967_10206249227654573_209406602424776325_n

Jószolgálati egészségnagykövetként jelen volt még Eliza Bliss hegedűművész, aki egy kicsit elvarázsolt bennünket boldogságról szóló hegedűjátékával. Őszintén beszélt  erős motivációjáról: maga is BRCA pozitív. A művésznő megígérte, hogy válaszol néhány kérdésünkre, melyet reméljük hamarosan olvashattokhonlapunkon!

Kern András színművész is őszinte volt: azt firtatta, vajon hol a helye ennek a kezdeményezésnek, vajon tényleg jó-e nekünk ennyit beszélni a rákról, és mi van, ha mégis szembekerülünk vele. Borbényi főorvosnő reagált: megkérte a közönséget, hogy a gyógyult rákbetegek tegyék fel a kezüket. Több kéz lendült a magasba, mely számunkra nem meggyőző megnyugvást okozott a művészben…

Gáspár Katára került a sor, elmesélte mennyire figyelt rájuk aközönség, amikor feltűzték a pink szalagot. Neki jutott a megtiszteltetés, hogy egy könyvrészletet felolvasson….

Bizony: Brjeska Dóra: Szerintem vannak csodák… Csak neked is tenned kell értük c. könyvéből olvasta fel a Bevezetést. Élvezet volt hallgatni, megható élmény volt. Utána beszélgettünk vele egy picit, és azt mondta, többször olvasta el, és élvezte a könyvet! Pont ez teszi különlegessé ezt a művet, mi is szívből ajánljuk újra nektek.IMG_2387

Végül Szűcs Sándor színművész felsorolta mind az 50 színházat, színi közösséget, akik a mai napig csatlakoztak a programhoz.

A művészetek segítenek a betegség feldolgozásában, önsimeretünkhöz is hozzájárulnak, és feszültséget is levezethetnek – aki teheti, menjen színházba!